Az Úr angyala

 ő aki szétnevette a világot

 szilánkos darabokká nevette

a levegő létünkre dermedt jéglemezeit

szétnevette a szívünk

belénknevetett

mint fénybe robbanó hajnalon

fekete szárnyú madár nevet a vén fűzfa odvába

kék nevetéssel

a hanggal

hangjával

minden lépése tánc volt

s a világ csalfa tánca lépéssé lassult

hangja hallatán

mozdulatai

szövetté szőtték a valóságot

ujjai mesét hímeztek

ha csak rezdültek is

s bővizű folyók fakadtak

hol pillantása végigsimított a tájon

öreg volt pedig

mint a Teremtő

s mégis fiatal

játszi könnyed nő

ráncos volt

mint a semmi örömébe halt buddhista szerzetes

és selymes-tiszta

mint a csecsemő sóhaja egy anyaméh-sötét éjszakán

ahogy jött úgy ment

csendesen átfájt a világon

léte létünkön mint a fájdalom selyemsúlyú emléke

átsuhant csupán

soha nem volt még

és soha nem lesz már

és soha nem leszünk

nélküle

Budapest, 2016. február 24.

Oldřich Kulhánek: After after