Esteledő 

jövőre már
bodzába, csalánba fúl
a tetőtlen tanyarom
s jövendő teleken hókupac sem jelzi majd

még tombol a nyár
s az aratás régmúlt öröme rezeg tova
a déli harangszó idején

csupasz falak között
vérszegény árnyak kaszálnak
faltól-falig
reggeltől estig
árnyék-pengék suhannak sosemvolt padlón
s metszenek tőben
mindent, mi elmúlt, de napvilágra törne

az éjjel fémsúlyú csendje élezi újra
a fásult, csorba éleket
s másnap araszolnak az árnyak
az éhhalál küszöbéig
a keleti fal felé
és vissza
a szomjhalálon túl
a nyugati fal felé

reggel egy kortynyi pacsirtahang
sem frissebbek
sem fáradtabbak
délben ha kondul a távoli harang
sem frissebbek
sem fáradtabbak
kaszálnak tovább
faltól-falig
míg
nem sóhajt már a föld elmúlt szavakat
míg nem rezdül már
délibáb-alakok
kalapjának emlék-íve
s nem látja már senki
hogy egy régvolt kéz
asztalra teszi
és csendes estét rajzol
a szeletnyi kenyér köré

A szerző felvétele