Téli éj 

Egy perc volt akkor az Idő,
szívek sötét kamráin át ballagott:
egy pillanat, mikor fal nézett falat:
a csend jelet vajon hol hagyott..?

Sárga volt a Semmi: talán lámpafény,
vagy fáradt szárnyak hímpora…
Ránk zárt minden ablakot a Hold,
s ködlepelbe bújva tűnt tova.

Percbe fagyva Múlt, Jelen, Jövő.
Apám ráncok mélyén hallgatott.
Kuvik kiáltott kinn, a télsötétben.
„Csak egy madár, fiam…”

Pillanat, mi megfagyott…

Téli éjbe roppant a táj,
s az Idő szívünkből kilépve
ajtót tárt a téli éjre.

Apám azóta – s már rég – halott.

A szerző felvétele