Piros. Sárga. Zöld.
Elindul végre az autóbusz.
Kivonszolja magát a kereszteződésből. Billeg, kanyarodik, gyorsul. Egymásra
torlódnak bent, fogantyúkért kapkodnak az utasok.
Gyorsítás. Fékezés. Súrlódó fém
szaga, olajpára. Lendület és görcs. Forró huzat csap be az ablakokon. Cseppek
csillognak az arcszőrök tövén. Por szitál.
Izzadt hónaljfoltok: só-peremű
térképrészletek. Mint egy felszabdalt ország darabkái, sötétlenek körben az
öregasszony körül. A padlót nézi inkább. Nyakát behúzva lökődik ide-oda.
Testtől-testig döccen. Elhúzódnak mellőle. Rámordulnak sárga tarkójára, gyér,
lengedező hajára. Savó pácolta bőre alatt csontos rágalmak, porló mész, zsigeri
szálkák. Szájában pattintott fogsor, rózsaszín műanyag. Pengényi rés az ajakhús
helyén.
A testek közt furakodva végül helyet
talál. Körülményesen forgolódik, leül. Az ülés alá rejti higanysúlyú bokáját:
zsibbad már. Tompa fájdalommal lüktet az ülés alatti homályban. Hangyák ezrei
futnak fel rá. Tépik a bőrét a karmos rovarlábak. Felsóhajt: rusnya férgek..! Az
ablakhoz húzódik. Az öregszag burkába fészkeli magát, homloka az üveget
maszatolja: elszunnyad.
A végállomásnál rajta kívül már
nincs utas. A sofőr megy hátra, ébreszteni. Kinyitja a szemét: egy pillanatig
mintha csápokat látna, pókot, kitin-ollót, rovarszőrt... Rusnya férgek..!
A sofőr újra
megrázza, a vállánál fogva, ám ő nem mozdul, csak nézi a fiatalembert, álom-marta,
fakó tekintettel.
– Én csak véletlenül... – motyogja.
Elhallgat. Feje megremeg, s mintha fentről zúdulna rá: egész testén átráng a
görcs, megvonaglanak belei. Zavartan elfordul, kinéz. Alkonyodik az olajfüzek
felett. Póznákat lát, kábeleket, szerelőcsarnokot. Tétova zajok,
rovarláb-neszezés.
– Már ideértünk..? – kérdezi, de
kásás hangja kibicsaklik, felhígul a kocsi homályában. Teste elernyed. Feltör a
zokogás, és szertebugyog arcára szorított tenyere mögül.
A sofőr döbbenten hátrál az
öregasszony körül kibomló, savanyú székletszagból, leugrik a kocsilépcsőn, és a
csarnok felé iramodik. Talpa alatt surrog a zúzalék. A gyulladó lámpák fényében
azonban megtorpan, mint egy menekülni képtelen bogár. A láncra kötött dobermann
szétvetett lábakkal, remegő orral figyeli, halkan felnyüszít. A sofőr
üvöltésére előjön végre egy szerelő, aztán a két lomha rendész: az autóbusz
felé indulnak.
Ionut Caras: Twin Peaks |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése