Színek a síneken

Fekete voltam, s kék az ég…
Vagy fordítva..? Nem tudom.
Hisz oly’ rég álmodtam
gyár-piros ablakot.

Ma sápadt-sárga
a hajnali üzemkész állapot,
s nem lobog az ablakok mögött kohóláng.
Léhán kószálnak benn, kik megöltek már minden állatot.
Tálkáikból ha kifogy az alvadtvérszín pörkölt:
mohón ránk vetik magukat,
hisz enni kell,
a földből megélni nem lehet…

Bíbor voltam..?
Vagy az alkony színeit s leszálló porát hordtam rendületlenül..?
Nem tudom.
Aznap nem lett este: mi lett, nem emlékszem.
Hisz oly rég álltam azon a sehol-mezőn,
katángszirmokat tépve…
Kék voltam hát, s fekete az ég..?
Csakis így lehetett.

Akkor tűntem el.

Sínen vagyok azóta is,
szivárványszínben játszom a fényes acélon.

Előbb a hang,
majd az árnyék,

s jön

maga a vonat is.

Akseli_Gallen-Kallela: Fiú_varjúval